Frenchic®

Konyhabútor újratöltve

Posted On december 13, 2017 at 8:11 de. by / No Comments

Napra pontosan ma 3 évvel ezelőtt fejeztük be a konyhabútorunk átfestését. Akkor az egész ház megújult, így a konyha sem maradhatott ki. Mivel szerkezetileg jó állapotban volt, a festés mellett döntöttünk, az ajtókat és a pultot cseréltük. Emlékszem a kételkedő pillantásokra, amik körülvettek minket, de csak addig, amíg el nem készültünk. Azóta mindenki dicséri, hogy milyen jó választás a fehér szín, milyen szép lett tőle a konyha, és az otthonunk új megjelenésébe is jobban illik, mint az előző verzió.

Egyedül csak azt bánom, hogy nem krétafestéket használtunk. A konyhaszekrényekből ugyanis csak kb 2 év alatt tudtuk kiszellőztetni a festék szagát. Így a tányérokat, poharakat minden egyes használat előtt elöblítettük, hogy étkezés közben ne a festékszagot szagolgassuk.

Ennek kiküszöbölésére nagyon jó választás a krétafesték. Ha pedig nemcsak jó illatú, hanem még egyszerűbb megoldást is keresel, mert nem szeretnél azzal időt tölteni, hogy festés után még waxolsz is, akkor válaszd a Lazy termékcsaládot, mert ez a krétafesték már tartalmazza a waxot is – csak felkened, hagyon száradni, végül egy tiszta, száraz pamutronggyal áttörölgeted a felületet. Jól hangzik, ugye? Ide kattintva tudod megnézni a jelenleg elérhető 14 árnyalatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Az oldal a maximális felhasználói élmény elérése érdekében cookie-kat használ. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadom" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás